FORDÍTÁSI ÚTMUTATÓ

Tisztázzuk először, hogy mit is értünk jogi szöveg alatt. Jogi szöveg nemcsak jogszabály vagy szerződés lehet, amire e kifejezést hallva fordítás esetében először gondolnánk, és ami (főleg a szerződésszövegekre kell itt gondolni) a jogi fordítások világának legnagyobb részét kiteszi, hanem rengeteg egyéb témájú szövegnek is van jogi relevanciája, amennyiben a jog az élet számos területét szabályozza a mezőgazdaságtól az oktatásig, és ez a szabályozási mozzanat teszi ezeket az egyéb témájú szövegeket szempontunkból szintén érdekessé. Jogi szöveg lehet továbbá az is, ami „műfajától” függetlenül jogi kérdéseket érint, ír le jogi terminológia alkalmazásával, például egy nem jogászoknak szóló ismertető kiadvány, honlap valamely ország jogrendszeréről.

A fentiekből már sejthető, hogy annak ellenére, hogy egy fordítónak természetesen mindig a lehető leggondosabban kell eljárnia, ennek a gondosságnak vannak „fokozatai” jogi fordítás esetében. Nyilván jóval komolyabb súlya van egy jogszabály vagy egy szerződés szövegének, mint egy ismertető jellegű kiadványnak, és ez utóbbinál a fordító mozgástere általában jóval szabadabb is, bár a jogi terminológia ismerete, használata természetesen elengedhetetlen. A két komolyabbként aposztrofált területen viszont igen szűk ez a mozgástér, a fordítót kötik az adott szövegtípus célnyelvbeli sajátosságai, továbbá komoly felelősségként nehezedik rá az a tény is, hogy megfogalmazása a mindennapok valóságára hatással bírhat, hiszen ilyenkor a jogalkotóhoz hasonlóan egy már létező szöveg más nyelvi változatának elkészítésekor tulajdonképpen szintén jogi szöveg alkotójává lesz. A jog sajátos tulajdonsága, hogy kizárólag nyelvben létezik, a jogrendszert alapvetően nem a fizikai valóság elemei, hanem fogalmak és az ezeket megtestesítő szavak, kifejezések alkotják, a fordító tehát a fordítás során szinte a jogalkotóhoz, a szerződés szövegezőjéhez hasonló tudással kell, hogy rendelkezzen erről a világról.

Milyen jelentősége lehet annak, ha ezt elmulasztja? Erre elég nehéz válaszolni. Adott esetben ha értelmezési probléma merül fel egy lefordított szövegnél, az érintettek természetesen az eredeti szöveghez fordulhatnak, és több nyelven elkészülő szerződésekben sokszor ki is kötik, hogy jogvita esetén melyik az irányadó (nyilván a forrásnyelv). Az EU jogszabályszövegei szintén megtekinthetők más hivatalos nyelveken, ha valakiben kétely merülne fel. A probléma inkább az, ha nem tűnik fel a fordító (bármilyen szintű és jellegű) tévedése. Szélsőséges és nem is jogi példát hozva: a szerző egy korábbi munkahelyén megtörtént eset, hogy informatikai szövegben, egy szoftver honosításakor (ami annyiban releváns példa, hogy szintén egy rendszert ír le és szabályozza annak működtetését) a különben tapasztalt, műszaki végzettségű fordító a perform a blind operation kifejezést a következőképpen vélte visszaadhatónak: hajtson végre vakság elleni operációt. Bár ezt nyilván senki nem venné komolyan, de nehéz lenne arra válaszolni, hogy hol a határa annak, amikor gyanú ébred a felhasználóban egy szöveg megbízhatóságával kapcsolatosan? Az még bizonyára nem tűnne fel senkinek, ha a fordító az eredetiben szereplő számadatokat elírná (vagy adott esetben ha az angolban helyiérték-határolójelként használt vesszőket elmulasztaná törölni, hiszen a vesszők nálunk tizedesjelek), pedig ennek jelentősége adott esetben igen nagy lehet. Kétségkívül az ilyen észrevétlen tévedések a legveszélyesebbek, és ez is igazolja, hogy mennyire gondosan kell eljárni fordításnál.

A jog másik sajátos tulajdonsága, hogy egymással szoros kapcsolatban levő egészet alkotó szövegekben testesül meg, így újabb szövegek (akár fordítások) létrehozásakor mindig ügyelni kell arra, hogy a további szövegekkel való koherencia ne sérüljön. Ezt a koherenciát elsősorban a jogi terminológia (pl. szerződő fél, büntetés-végrehajtás stb.) használata, továbbá bizonyos, nem terminológiaértékű nyelvi fordulatok (pl. tekintettel, sérelme nélkül, a továbbiakban) alkalmazása, és általában az a fajta hagyományos nyelvezet biztosítja, melyet a nem jogászok hajlamosak érthetetlennek, magyartalannak találni. Ez utóbbival kapcsolatosan egyébként mindkét jelző megcáfolható. A jogi nyelv éppenséggel a jog szabályozó természetéből adódóan logikus, ugyanakkor sűrített, a felesleges körülírásokat mellőzi, mindezek eredményeként jön létre egy annyira tömény szöveg, hogy az a laikusabb közönségnek nem azonnali elolvasásra, hanem egy gondolkodási folyamat eredményeként értelmezhető, a szakmabelinek azonban e szövegekhez való hozzászokottsága miatt általában szinte azonnal. A magyartalanság vádja egyes kifejezéseket joggal illethetne, ha elfogadnánk a magyartalanság mint fogalom létjogosultságát, a szerző azonban nyelvészként (a mai nyelvészet elfogulatlanságra törekvő társasnyelvészeti irányzataival egyetértve) úgy látja, hogy a nyelvközösség bármely csoportja által használt formák nem ítélhetők helytelennek, és mivel a jog hagyományai eredményezik ezt a nyelvhasználatot, az magyartalannak nem nevezhető, legfeljebb az átlagos mindennapi beszédtől idegennek. De a sajátos (e szövegek nem hétköznapi beszélgetésre szánt felhasználása) cél indokolhatja az igen hosszú, igen összetett mondatok használatát, és valljuk be, fárasztó sokszor ezek logikáját kibogozni, de nézzük úgy, hogy nem is akármilyen kihívás, márpedig okkal feltételezhető, hogy az ember azért is foglalkozik fordítással, mert vonzzák a nyelvi kihívások.

Tény, hogy előfordul: egy forrásszöveg, akár jogszabály, akár egy szerződés, szándékoltan vagy anélkül homályos. Ez ugyan ellentmond a jogi szövegek logikusságáról mondottaknak, de a kivételek nem változtatnak a jogi szövegek lényegi sajátosságain, főleg ha esetleg a szövegezők kompetenciájának hiányosságaiból adódnak a homályosságok – ami sajnos előfordul, és igencsak megnehezíti a fordító életét (egyeztetési, helyesírási, megfogalmazásbeli problémák tömkelege előfordulhat egy szerződésben). Másrészt a fordítónak csak annyiban dolga az értelmezés, amennyiben megfelelő kifejezéseket és mondatszerkezetet kell használnia, így ha az eredeti homályos volt, kétségkívül a fordításnak is homályosnak kell maradnia, mert az lehet, hogy szándékosan volt homályos, ha pedig nyilvánvaló hibákról van szó, akkor ezt a megbízó felé a fordító jelezheti. Külön probléma, ha a homályosság nem a szöveg alkotójának szándékaiból vagy figyelmetlenségéből adódik, hanem a forrásnyelv sajátosságaiból. Erről később még lesz szó.

A koherenciára visszatérve: a fordítónak jogi szöveg fordításakor tehát az esetek zömében alapvetően el kell fojtania kreativitását, és egy hagyományos szaknyelvhez kell illeszkednie. Ez nem mindig könnyű feladat, egyrészt azért, mert nyelvi tudatossága, preferenciái lázadozhatnak egyes, már bevett formák ellen (és lehet, hogy ezek valóban nem a legszerencsésebb kifejezések adott esetben), másrészt azért, mert nem ismeri azokat a forrásokat, ahonnan tájékozódhat. Fontos tudni, hogy Magyarországon elfogadták a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláról szóló törvényt, melynek értelmében 2006. január 1-től interneten ingyenesen közzéteszik valamennyi magyar jogszabályt, amelyekhez elektronikusan eddig csak előfizetés ellenében lehetett hozzáférni (minisztériumi honlapokon a releváns anyagok eddig is fenn voltak, de együtt nem). A jogszabályokhoz való hozzáférés jelentős megkönnyítésével a fordító helyzete is könnyebbé válik, hiszen például adózási kifejezések, a közoktatási rendszer vagy a vámtarifa besorolási szisztémája pillanatok alatt elérhetővé válnak, és ezek ismerete nem csupán lehetőség, hanem „kényszer” is: magyar nyelvű, különösen hivatalos relevanciájú szövegek alkotásakor ezekre támaszkodni kell.

További segítségül szolgálhatnak különféle jogi szakkönyvek, egyetemi tankönyvek. Nagyon kevés a jó szakszótár, és a kétnyelvű jogi szótárak sem tartoznak ezek közé (az egynyelvű idegen nyelvű jogi szótárak viszont hasznosak a definíciók miatt), így bár ezek általános eligazítást adhatnak egy kifejezés jelentésére nézve, a szótárakban szereplő kifejezések mindig gyanúval kezelendők, és autentikus szövegforrásokban érdemes utánanézni ezeknek. Kivétel talán az Igazságügyi Minisztérium által az EU-s joganyag hivatalos fordításához készített terminológiai adatbázis, mely elérhető interneten és megvásárolható kiadványok formájában is, és mely abból a szempontból kivétel elsősorban, hogy azon szövegek (az EU jogszabályai) tekintetében, melyekhez készült, valóban releváns, hiszen szóhasználatuk lehetőség szerint megegyezik (sajnos hibák itt is adódnak).¹ Hasznos kiadvány még az Angol–amerikai jogi nyelv és a Német–osztrák jogi nyelv című kiadvány, ami szerződésszövegeket, szerződési terminológiát tartalmaz két nyelven.² Az internet megbízhatósága, mint minden más területen, természetesen itt is kritikával kezelendő.

Természetesen az autentikus szövegforrásokkal kapcsolatban se legyenek feltétlen illúzióink. A magyar jogszabályszövegekben sokszor előfordul mondatszerkezeti, helyesírási hiba, és sajnos a szóhasználati koherencia ezek között sem teljes mértékű. Különösen nem megbízhatóak a nemzetközi egyezmények stb. hivatalos magyar fordításai. Bár a fordító megörülhet, ha egy szövegben olyan nemzetközi egyezményre hivatkoznak, melyet magyarul is kihirdettek, ezeknek a szövege igen sokszor megdöbbentően rossz. A szerző igen kellemetlen élménye volt például a TIR-egyezmény egységes szerkezetbe foglalt verziójának franciáról magyarra történő fordításakor a kihirdetett magyar változattal való szembesülés: még a teherautó-ponyvák előírt rögzítőelemeinek is háromféle elnevezése volt a szövegben. Szintén ne bízzunk feltétel nélkül egy magyar jogszabály angol vagy német változatában³, sokszor kevéssé kompetens fordítók készítették ezeket, és ezek nem is hivatalosak, csak tájékoztató jellegűek. Mi a teendő ilyen esetben? Amennyiben hivatalos szöveget fordítunk, melyben magyarul kihirdetett nemzetközi szövegre hivatkoznak, a fordító akkor jár el helyesen, ha a hivatalos szöveghez ragaszkodik, annak stilisztikai, tartalmi problémái ellenére, adott esetben jelezve (ha lehet, lábjegyzetben, ha nem, a megbízó felé), hogy mi a gond a felhasznált szöveggel. Ha olyan szöveget fordítunk, mely majd hatályon kívül helyezi a felhasználandó szöveget (ez főleg azoknál fordulhat elő, akik EU-s jogszabályokat fordítanak), akkor attól jobban el lehet térni, természetesen továbbra is maximálisan figyelembe véve azokat a további szövegeket, melyhez szövegünk kapcsolódik.

A jogi jellegű fordítások között az utóbbi években igen nagy arányban vannak jelen az európai uniós fordítások, Magyarország csatlakozásának köszönhetően. EU-s szövegek fordításához alapos segédanyagok állnak rendelkezésre⁴, melyeket az Igazságügyi Minisztérium munkatársai a közösségi joganyag fordítása során készítettek, és melyek gyakorlatilag kötelezik az EU-s fordítókat. (Ezen segédanyagok egyébként nem csupán EU-s fordításoknál lehetnek hasznosak, hanem eligazítanak olyan kérdésekben is, hogy egy jogszabálycím milyen szabályszerűségek szerint alakul, mik a világ államainak hivatalos megnevezései stb.) A fordító figyelmét ezek felhasználásán túl arra kell felhívni, hogy munkájának úgy EU-s, mint magyar kontextusban teljesítenie kell a már említett koherencia feltételét, vagyis összhangban kell lennie mind a már meglevő EU-s szövegek magyar változataival, mind szöveghűség, mind terminológia tekintetében, illetve mivel ezek a magyar jogrendszernek ugyanolyan szerves részét képezik, mint az eddigi nemzeti jogszabályok, azokkal éppúgy koherensnek kell lenniük. Mivel a közösségi joganyagra alapulnak, a nem jogszabályi jellegű szövegek fordításakor is szem előtt kell tartani a fentieket, bár itt a fordítónak kétségkívül nagyobb a szabadsága, de ez inkább a szöveg, mint a terminológia szintjén jelentkezik, ugyanakkor pedig könnyen előfordul, hogy egy könnyednek hitt európai bizottsági közlemény szövegére alapozva majd jogszabály születik, amellyel aztán egy másik fordítónak kell kínlódnia.

A jog kifejezéseinél tehát a legfontosabb, hogy ha már rögzültek, akkor egységesen kell ezeket használni, mivel ezeknek a kifejezéseknek ahhoz, hogy céljukat (a jogszabályok koherenciájának biztosítását) betöltsék, nyelvi formájuk mellett legalább olyan fontos szövegen belüli és szövegek közötti azonosítószerepük: nagyon-nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a forma annyiban lényegtelen, hogy amennyiben azonosként ismerjük fel ezeket újabb előfordulásaikkor, akkor már megfeleltek a feladatnak. Persze ennyi erővel szavak helyett akár kódszámokat is alkalmazhatnánk, ámde ezek a kifejezések lévén a természetes nyelv elemei, nyilvánvaló, hogy abba a leginkább illeszkedőnek kell lenniük. Ha viszont új kifejezéssel találkozunk, akkor sokféle szempontot (jogi, egyéb szakmai, kulturális, nyelvi stb.) figyelembe kell vennünk a magyar verzió megalkotásánál, elsődlegesen azonban, még mielőtt a magyarosság zászlaját lelkesen meglengetnénk, mindenképpen az értelmezés pontosságát és egységességét kell szem előtt tartanunk – adott esetben sajnos akár a nyelvi szépséget is feláldozva az ügy oltárán.

A jogi fordítások legsajátosabb nehézsége a nemzeti jogi sajátosságok kezelése. Ha például angolból fordítunk, problémánk rögtön kettős: egyrészt abból adódóan, hogy az angolszász jogrendszer szemlélete eltér a kontinentálistól (ahova a magyar is sorolható), másrészt amiatt, mert az angol megfogalmazása sokszor homályos, szinte hanyag, többféleképpen értelmezhető. Ez a pusztán nyelvi jelenség különösen jól tetten érhető volt az EU-s joganyag magyarra fordításakor: mivel a csatlakozást megelőzően a lefordítandó jogszabályszövegek rendelkezésre álltak általában valamennyi akkori hivatalos nyelven, sokszor fordult elő, hogy az angol alapján nehezen értelmezhető vagy akár érthetetlen kifejezés rögtön értelmet nyert a franciát vagy a németet megnézve. Ez utóbbiak megfogalmazás tekintetében is jóval pontosabb nyelvek, másfelől, visszatérve a jogrendszerekhez, a magyarhoz sokkal közelebb áll a szemléletük. Viszonylag ismert példát hozva: a solicitor ügyvédnek legfeljebb egy regényben fordítható, ahol nincs jelentősége az ügynek, de egyébként tisztában kell lennünk azzal, hogy a solicitor egy egészen más szisztéma része, ami nem felel meg a magyarnak, és e személy tevékenysége sem egészen felel meg az ügyvédének – ezt igazolja az is, hogy néha fordítási problémával szembesülve jó teszt lehet a visszafordíthatóság, és ha az ügyvéd szót fordítjuk angolra, kétségkívül az advocate-et fogjuk választani vagy a lawyer-t. A solicitort (mint kulturális reáliát) „nagyon hivatalos” szövegben legjobb így hagyni. Ennek legjobb példája, hogy az Európai Bíróság egyébként francia forrásnyelvű határozataiban az eljárásban szereplők megnevezésekor az angol solicitorokra így, angolul utal, és ezt természetesen franciáról magyarra fordításnál a magyar fordítók is így kell, hogy hagyják. Kevésbé hivatalos szövegben, ahol fordítói magyarázatokra is nyílik tér, jó megoldás lehet angolul hagyni, majd lábjegyzetben, zárójelben (lehetőség szerint) röviden megmagyarázni a fogalmat. Ezt a megoldást analóg módon érdemes más ilyen jellegű fogalmaknál is alkalmazni. Persze nem csak az angol lehet nehezen kezelhető. A szerzőnek az olasz igazságszolgáltatás rendszeréről szóló szövegben kellett például megküzdenie a corte, magistratura és tribunale szavakkal, melyeket a szöveg egyaránt bíróság értelemben használt, vagy a giudice szóval, amit viszont hol bíró, hol bíróság értelemben – erre természetesen alaposabb értelmezés árán jön rá a fordító (ez az az eset, amikor a fordítónak igenis dolga az értelmezés), és épp azért, mert a nyelvek szemlélete (a világ jelenségeinek a nyelv jelenségeivé történő bontása értelemben) nagy eltéréseket mutat, nem szabad gondolkodás nélkül a célnyelvre is rákényszeríteni a forrásnyelv bontásait. Idevágó és a corte... példával éppen ellentétes irányú példa az is, hogy az angol jurisdiction vagy competence egyaránt fordítható hatáskör, illetékesség, joghatóság formában, melyek használata a magyarban jól körülhatárolható, és az adott szöveg értelmezéséből megállapítható, hogy melyikről van épp szó. Másrészt előfordulhatnak sajátos vagy sajátos elnevezésű nemzeti intézmények is. Magyarországon ismeretlen az olasz Tribunale superiore delle Acque pubbliche (kb. államivíz-kezelési legfelsőbb bíróság) fogalma, ezt ilyenkor minél tömörebben értelmezve kell lefordítani, a kezdő fordító besétál a brit Treasury csapdájába is (nem kincstár, hanem pénzügyminisztérium), vagy le akarja fordítani a német Land Berlin kifejezésből a Landet, vagy akár olyan egészen egyszerű nyelvi szokásokon alapuló csapdákban találja magát, hogy az olasz mindig nagybetűvel írja az állam szót: lo Stato.

Inkább kulturális, mint nyelvi kérdés a jogi szövegekben előforduló személyek megnevezésének kérdése. Amennyiben például cégnévvel találkozunk, ezt mindenképp az eredeti nyelvi formában kell meghagynunk (még akkor is, ha könnyen értelmezhető, köznevekből álló neve van), hiszen az illető vállalkozás ilyen néven azonosítható az adott országban, vitatottabb azonban a cégforma lefordítása. Ha az egyértelműség elvét követjük, márpedig ezt célszerű, akkor a cégformát nem jó lefordítani, hiszen az egyes országokban ezek tartalma között jelentős eltérések lehetnek, márpedig a konkrét jogi formának jelentősége lehet. Vagyis a magyar kft. szó maradjon kft. angolra fordításnál is (bár bevett jelenség ennek plc-ként való szerepeltetése), legfeljebb adott esetben egy helyen értelmező jelleggel érdemes utalni ennek jelentésére. Természetes személyek nevénél a fő gond a magyar nevek idegenre fordításából adódhat: kisebb probléma, hogy megfordítjuk a sorrendet, viszont az asszonynevek (főleg egy Kovács Jánosné) jelentős galibákat eredményezhetnek, és kielégítő megoldás erre nincs is, például egy anyakönyvi kivonat lefordításánál kétségkívül az ott szereplő nevet kell megtartani, de kevésbé szigorúan kötött szövegben célszerűbb értelmezni (Mrs Kovács). Kulturális hagyományok állnak amögött, hogy például az angol, a francia a név mellett hivatalosabb szövegekben is megjeleníti a Mr/Ms, M./Mme stb. formákat. Mivel a magyarban nincs ilyen mértékben hagyománya ennek, ezeket el kell hagyni, kivéve olyan protokolláris szintű szövegekben, ahol a magyar is használná, például egy nagykövetre, miniszterre utalásnál.

A jogi fordítás klasszikus és egyik leggyakoribb példái a szerződésfordítások, ezekben a fent már említett jelenségek közül nagyon sokat tetten érhetünk. A magyar fordító általában azzal szembesül, hogy magyar szerződésszöveget kell idegen nyelvre fordítania. A szerződések fordítása főleg angol nyelvre jelent sokszoros kihívást, mivel itt az eltérő szemlélet különösen élénken megmutatkozik, különféle szinteken. A pusztán nyelvi szint még a legegyszerűbb aspektusa a dolognak, például a segédigékkel kezdve: a mindennapi nyelvhasználattal szemben jogi szövegekben a kell angolul should is lehet (és ez visszafordítva tehát nem kellene, ha kötelezettségre vonatkozik), a tilalmat pedig nem annyira a cannot, inkább a may not fejezi ki. Egyes nyelvtani viszonyokat a köznyelvitől eltérő módon fejez ki ilyenkor az angol: feltételesnél pl. gyakori a should + fordított szórend az if helyett (pl. Should Lessor wish to ...), esetleg ugyanerre az in the event of + főnevesített szerkezet (pl. In the event of Lessee’s breach of the contract...). Aztán számtalan olyan kifejezés van az angol nyelvben, ami csak a jogi nyelvben használatos (gyakran ezek igen régi angol kifejezések), és ezeket egy gondos fordítónak alkalmaznia kell: witnesseth, set forth, hereby, hereinafter, aforementioned, whereby, thereof, hereunto, by and between, as of, as from stb. Szöveg szintjén a magyarhoz hasonlóan előfordul, hogy a felek megnevezése előtt hiányzik a névelő (pl. Bérbeadó vállalja, hogy... / Lessor agrees to...), bár ennek helyességéről lehet vitatkozni.

Mindezek a forrásnyelvi szövegek (a már említett könyvekben, illetve interneten sok mintaszerződés elérhető) tanulmányozásával elsajátítható ismeretek. Kétségkívül szükséges azonban úgy a forrás- mint a célnyelvi kultúra jogi sajátosságainak tanulmányozása a fordító számára akkor, ha egy-egy csak abban a kultúrában meglevő fogalomról van szó, és ilyen esetekben, ha nincs bevett megoldás, egyszerű, tömör, de mégis értelmező jellegű, és ha lehet, nem innovatív megoldáshoz kell folyamodnia – nem érdemes hirtelen kitalálni egy új szót (pl. az eddig megoldhatatlannak bizonyuló, sokat emlegetett solicitorra). Főleg akkor igaz ez, ha anyanyelvéről fordít idegen nyelvre. Bár a magyar jogrendszer nem annyira speciális, hogy bővelkedne ilyenekben, de ha valakinek például az ítélőtábla szóval kellene megbirkóznia, kétségkívül érdemesebb megnéznie, hogy mivel is foglalkozik pontosan, és judging board jellegű kísérletek helyett megmaradni a court of appeal-nél.

1. Jelenleg elérhető: www.mobidic.hu/eujog, illetve az Akadémiai Kiadó CD-s (Európai uniós terminológiai szótár, 2005), a MorphoLogic-SZAK Kiadó nyomtatott + CD-s kiadványaként (Az Európai Unió hivatalos kifejezéstára, 2004), illetve a HVG-Orac elektronikus jogi adatbázisainak részeként. Az adatbázist gondozó egykori terminológiai csoport vezetőjeként a szerző ennek használatát minden kétségtelen hibája ellenére csak ajánlani tudja.
2. Heidinger–Hubalek–Bárdos–Bárdos: Angol–amerikai jogi nyelv (2004), Bárdos–Bárdos–Höfer: Német–osztrák jogi nyelv (2004)
3. A Complex CD-jogtárban.
4. A már említett terminológiai adatbázis, továbbá a http://europa.eu.int/eur-lex/lex/en/index.htm címen a jogszabályok minden hivatalos nyelven, ideértve a magyart is, illetve a fordításoknál követendő Jogszabályok formája (Form of Acts), a fordításokhoz részletes információkat és iránymutatásokat tartalmazó Útmutató és a bírósági határozatokhoz készített Vademecum (elérhetőek az Igazságügyi Minisztérium honlapján a www.im.hu/?katid=99&id=128&lang=hu címen).